Parkside Akkus Fúró Csavarozó 20V
Bemutatkozás Oldalunkon gyűjtjük össze az eredetileg Facebook-oldal formájában megjelent és megjelenő összeállításainkat Weöres Sándorról, műveiből, műfordításaiból. 2013. márciusától több száz megosztás készült; ezeket folyamatosan töltjük fel ide, majd pedig a frissekkel bővítjük, hogy minél többekhez juthasson el Weöres Sándor életműve!
Az elmúlt két évtizedben több mint 50 százalékkal csökkent a hazai fecskeállomány, azaz mára minden második madár eltűnt az ereszek alól. A folyamat megállítása, megfordítása közös érdekünk. A tavasz közeledtével még van idő kihelyezni a műfészkeket. A klímaváltozással új kártevő és betegségterjesztő rovar- és szúnyogfajok, valamint az általuk terjesztett kórokozók jelennek meg Magyarországon. Az ellenük történő biológiai védekezésben is óriási szerepe van azoknak az állatoknak, például a fecskéknek (és a denevéreknek), melyek természetes úton csökkentik ezek számát. Mérési adatokon alapuló becslés alapján minden fecske legalább egy kiló - muslicától a nagyobb légy mérettartományba tartozó - repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt. Állományuk mintegy 60 százaléka eltűnt. Ezért is aggasztó a településeken élő fecskefajok állományainak ezredfordulót követő megfeleződése, melynek hátterében: 1. az élőhelyek átalakítása (fészkelőhelyek megszűnése), a táplálékbázis csökkenése (háztáji- és legelőállat-tartás összeomlása, túlzott kemizálás, nem megfelelően végzett szúnyogirtás); 2. a klímaváltozás, ami a fecskéket nem csak a költési időszakban (például a sár fészekanyag hiányával a szárazodó tavaszokon), da az őszi és tavaszi vonuláskor, valamint az afrikai telelőhelyeken is tömegesen pusztítja (szokatlan és kedvezőtlen időjárás, szárazság okozta táplálékhiány stb.
A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.