Parkside Akkus Fúró Csavarozó 20V
Becciu azt is közölte, hogy az időnként antiszemita gondolatokat megfogalmazó médiumnak vissza kellene vennie hangvételéből, s az egyház üzenetét hangoztató üzenetét kellene magáévá tennie. (Igaz, a vatikáni feddés után elbocsátották azt, aki az inkriminált szöveget elmondta. ) Szerző
Gyakran énekelt esküvőkön, temetéseken. Rendszeresen szerepelt amatőr színielőadásokon. Első szerepe Mogyoróssy önkéntes volt Kálmán Imre Tatárjárás c. operettjében. Énektudásával lassan egész Tolna megyében ismertté vált. Sárdy hivatásos színi pályára vágyott, ezért Budapesten akart tanulni Rózsahegyi Kálmán magániskolájában, de ő óvta a biztos kántortanítói állás feladásától. A Magyar Királyi Operaház korrepetítora, Palotay Árpád viszont egy próbaéneklés után vállalta a képzését. 1936-ban lett ösztöndíjasa az Operaháznak, Giacomo Puccini Pillangókisasszony című operájában, a császári tisztként ( bariton) debütált. Élete első komolyabb szerepét 1936. október 6-án játszotta el Erkel Ferenc Bánk bán című operájában, Ottót. 1938 -tól 1958 -ig volt az Operaház állandó tagja. 1942 -től a Fővárosi Operettszínházban is föllépett. Legemlékezetesebb alakításait magyar operákban és operettekben nyújtotta. Olyan alakítások fűződnek nevéhez, mint Kálmán diák a Farsangi lakodalom ban, Kukorica Jancsi, a János vitéz ben és Gábor diák, a Gül Baba című operetten.