Parkside Akkus Fúró Csavarozó 20V
Az egyben sült malac szájában nem citrom, pláne nem alma van, naná, hogy narancs… Nincs fárasztóbb, mint egy ilyen ünnepi alkalom sürgés-forgásában jönni-menni, nyakat forgatni, ínyencségeket kóstolgatni. Még szerencse, hogy a sokadalomtól csupán néhány lépésre, egy mellvédre kiülve meg lehet pihenni. Alattunk néhány száz méterre a Loup folyó szalagja, távolabb, a kékes köd mögött a tenger. Kezünkben pedig egy pohár frissen facsart narancs hűs leve. KM
A hegy 414 méteres csúcsáig bazaltorgonák mellett vezet felfelé az út. A kellemes tempóban két óra alatt teljesíthető 4 km-es gyalogutat német és magyar nyelvű ismertető táblák kísérik, amelyek többek között a Szent György-hegy földtörténetét és a terület védett állatvilágát mutatják be. Ahová a panorámáért éri meg felkapaszkodni 5/14 Aranyember útja tanösvény 6/14 Azt mondják, Velencében csak felfelé szabad nézni, mert a lábunk előtt úgyis csak galambok téblábolnak, körülöttünk viszont a világ legcsodásabb építészeti remekei magasodnak. Valahogy így van ez a panoráma túrákka l is. Ide nem gombát szedni megy az ember, szóval csak annyi a lényeg, hogy ne botoljunk el egy kiálló gyökérben. A 600 méter hosszú balatonfüredi Aranyember útja tanösvény méltán része az országos kéktúra útvonalnak. A Jókai kilátóhoz vezető tanösvényen 6 állomáson fújhatjuk ki magunkat és gyönyörködhetünk a pazar balatoni kilátásban. Kamon-kő tanösvény 8/14 Természet és városnézés olykor még egy tanösvény esetében is kombinálható, a Szigliget utcáin és erdős részein végigfutó Kamon-kő tanösvény esetében mindenképp.
Olyan zseniálisak vagyunk, megoldunk mindent, és még a sokat szidott műanyag is hasznunkra válik, ha eljön az apokalipszis. Erre a sokféleképp értelmezett gondolatra fűzött fel újabb sztorit az Apple TV+ debütálása alkalmából. Megnéztük a Jason Momoa-féle See- t. Kritika. Most, hogy a klímakatasztrófa lassan elkerülhetetlennek tűnik, itt az ideje elgondolkodnunk azon, hogy milyen világ is lesz az, ami a mostani elpusztulása után jön. Szerencsénkre mindehhez van több tucatnyi sorvezetőnk a garmadával készült disztópia-történetek formájában – mert az Apokalipszis és ami utána marad, már hosszú-hosszú ideje izgatja az embereket, így a szerzőket is. Sivatagos nihil lesz, ahol a benzinért és a vízért folyik majd a harc, mint a Mad Max ben? Technokrata totaliter diktatúra lesz, mint a vonatkozó sci-fik mutatják? Zombikkal harcol majd a maroknyi megmaradt ember, mint könyvek és filmek tucatjai vélik? Visszatérünk valamiféle ősközösségi jellegű életmódhoz, mint, mondjuk, a Felhőatlasz vonatkozó fejezete meséli?
Ráadásul sok őstermelő már idős, piacozni nem mernek, így Csongor és Orsi úgy gondolják, a kiszállításra való átállás egyféle közösségi felelősségvállalás is. Úgy tervezik, április végén megnyitják az éttermet az elviteles ételek előtt. A Neked Főztem zánkai és füredi egysége jelenleg zárva tart, fotó:Bokor Brigitta Badacsony környékiek figyelem! Kiszállít a Frissterasz is! Mivel ez egy borbár, természetesen itt is tudtok Laposa borokat házhoz rendelni, emelett pedig főleg burgereket és tésztákat szállítanak. De pl. frissen sütik a fish and chipset és a rántott csirkemellet is. Remek ajánlatokkal állt elő a zánkai Fészek Étel és Hotel. Április 3-án indították el a házhoz szállításukat, Zánka 15 km-es körzetében ingyenes kiszállítással. 2 fogásos ebéd már 1200 Ft-ért elérhető náluk. Friss, szezonális alapanyagokból főznek, Zánka környéki kistermelők áruiból, és konyhájukon ők is fokozottan figyelnek a higiéniára. Mindennap van egy A és egy B menü, az első 1200, a második 1800 Ft, és nálunk heti menüár is van 7800, valamint 11800 Ft-ért.
Olyasmi történt vasárnap Kubában, amire legalább három évtizede nem volt példa: dühös emberek ezrei jelentek meg Havanna utcáin. A harminc éve történtekkel való párhuzam nem véletlen, akkor volt utoljára a szigetországban ilyen szintű gazdasági válság, sőt, éhínség. Ezrek tüntettek vasárnap Kuba utcáin, szakértők a diktatúra elmúlt évtizedeinek egyik legnagyobb demonstrációjaként azonosították a történteket. A karibi országban az eleve kritikus élelmiszer- és gyógyszerhelyzet a világjárvány alatt csak tovább súlyosbodott, a hiány miatt egyre komolyabb a felháborodás a kommunista vezetéssel szemben. Havannától kezdve a kis falvakig több százan skandálták a "szabadság", "le a diktatúrával" és egyéb, kormányellenes jelszavakat, miközben a Castro-korszakot követő főtitkár, Miguel Díaz-Canel – aki kormányával az USA szankcióit okolja a hiányért, a propagandáját pedig a lakosság lázításáért – felhívta támogatóit, hogy ők is vonuljanak az utcákra. Mindenre készek vagyunk. Az utcán fogunk harcolni – mondta az országnak címzett beszédében.